Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Hogy mi minden várható még a naplómban?

 

- Bemutatkoznak a Blonday-Fiúk - végül, de nem utolsósorban : "A" Király Laci!

 

- Nosztalgikus hangvételű beszámoló a januári, promófotózással egybekötött stúdiómunkáról (Kecskemét, Origo Studio)

 

- Összefoglaló a tavasz-nyár eseményeiből - Koncert koncert hátán, utcazene itthon és külföldön, vicces, érdekes, tanulságos történetek

 

Bonus Track: Így készült - a Blonday zenekari autója - Fotókkal! :)

 

2010. augusztus 9.

No jó napot!

Ég a képemről a bőr, mert talán áprilisban írtam a naplóm utolsó bejegyzését.

Mentségemre legyen mondva, nem henyéltem az eltelt időszakban.

Koncert koncert hátán, utcazene itthon és külföldön ( 4 óra nyaralással egybekötve) ésatöbbi ésatöbbi ésatöbbi! 

DE: Azt ígértem, hogy Kaszpó Laci és Hammond Norbi után Bozsik Charlie-val folytatom a naplóírást, ezért a Nagy Nyári Élménybeszámolót megelőzően most Charlie-ról szóljon az ének…

 

2010. augusztus 8. - Charlie AngyaloM

 

Nem is olyan egyszerű dolog Charlie-ról írni.  Érdekes.  Még azt is nehéz megfogalmazni, hogy miért nem.

Ha eltöprengek rajta, akkor annyit sütök ki, hogy talán azért nem, mert Ő olyan igazi „mimikri”-típus. Ha jelen van közöttünk, nem feltűnő, de ha nincs ott ,akkor mégis hiányzik valami, de még mennyire! 

Maradok az intuícióknál és az érzéseknél… :)

Ha Rá gondolok, a mosolya ugrik be először.

Charlie egyfolytában vigyorog, a szeme csak úgy csillog a szemüveg mögött. No nem azért vigyorog, mert nem épelméjű :), hanem azért, mert egyfolytában ontja magából a poénokat. Pakolás közben, két blokk között a szünetben, úton a koncerthelyszínre és vissza, Charlie végig szórakoztat minket, mint egy örökké ügyeletes jókedv-felelős. :)

Hálás vagyok ezért, mert tény, hogy előfordulnak kisebb gebaszok:

Egyszer a közlekedés rakja be a kaput és késünk, egyszer a Technika sosem alvó (és ezért örökké csipás) Ördöge szórakozik velünk, egyszer meg csak bal lábbal kelt fel valamelyikünk és ezért hisztis (khm… persze, ha én vagyok nyűgös, rögtön rám sütik a nehéz napokat, de még sosem találták el! :) Tagadok mindent! :) ).

Charlie viccei azonban mindig elűzik a felhőket a homlokunkról. Elég pár perc vele és máris megy a röhögés. 

 

Charlie jellegzetes basszusgitáros, azt hiszem. Zömök, hajszálnyit testes, ahogy Apám mondaná – sürü! :) Fel sem lehetne borítani, még targoncával sem. :)

Tévedés ne essék, a kövérségnek Charliehoz ábszolút nincs köze! Foggalmam nincs, hogy AngyaloM hány kilót nyom, de hogy az 100 %-ban szín izom, az tuti! 

Fiatalon szép eredményeket ért el vízilabdázóként és ez látszik is rajta. Hammond-cipeléskor megnyugtató, ha ő fogja az egyik sarkát! 

Egyébként pedig a zenében ugyanezt képviseli. Alapot ad. Ő az egyik bázis… 

 

A basszusgitár alapvetően nem szólisztikus hangszer és a vastaghúrosok nem tartoznak az exibicionista emberek közé. Aki csajozni akar a zenéléssel, az hamarabb fog meg egy szólógitárt (hehe Király Laci 1-0!… :) ).  

Mégis.   Basszer és basszer között - stílszerűen – Pengetni lehet a különbséget! 

Azért szeretem, hogy Charlie velünk van ebben a zenekarban, mert mindig bebizonyítja számomra, hogy a basszusgitár mennyire izgalmas hangszer. Nem csak azért játszik velünk, hogy ne legyen „üres” a zenénk. Ellenkezőleg!

Minden egyes alkalommal meglep a színpadon! Lehet, hogy már tucatszor játszottunk egy dalt, de egyszercsak hallok valami érdekes, új basszus-szólamot… Rögtön felkapom a fejem, vigyorgok és még nagyobb energiával folytatom az éneklést, mint addig! Olyanok ezek a pillanatok számomra, mintha kis energiagömböcökkel hajigálnának hátulról…

Új és még újabb lendületet nyerek és így minden koncertünk az utolsó pillanatáig tüzesnek mondható…

Mivel a Fiúk nagyrészt a hátam mögött játszanak (Kaszpó szegényem szerintem hátulról hamarabb megismerne már, mint előről :) ), ezért számomra láthatatlanok a koncertjeink azon részénél, mikor meleg levegő árad ki a torkomon. Akkor látom csak őket, amikor átdobom a szálat a szólistáknak: Norbinak, vagy Király Lacinak elsősorban – de nem kizárólag!! :)

Charlie annyi jó témát mutatott fel a zenénkben, hogy sikerült kinyavalyognom (na jó, nem volt túl nagy az ellenállás): Szólórészt is osztottak neki és nem is akármilyet: az Atomic az egyik legjobb dala a Blondie-nak hangszer-szempontból és Charlie be is váltotta a hozzá fűződő reményeket!… :)

(felvétel még nem készült róla, de érdemes meghallgatni, úgyhogy – irány a következő koncerthelyszín :) )

 

Van egy nagyon fontos dolog, amit mindenképpen fontosnak tartok megemlíteni Charlie-val kapcsolatban, mert azt gondolom, eléggé jellemző rá az eset:

2006. augusztusában ő volt a „mentőember” a ReneGod görlitz-i (német) koncertjénél. A ReneGod akkori basszusgitárosa nem tudta vállalni a külföldi utat, a mi Charlienk - akire ezért nagyon büszkék vagyunk -, több, mint harminc nótát tanult meg röpke egy hónap alatt és így ki tudott utazni a zenekar Görlitz-be koncertezni! Azt hiszem, ha csak ezt úgy féloldalról mesélné valaki, tippelnék a Charlie-ra! :)

ENNYIRE megbízható! :) Ha Ő azt mondja valamire, hogy meglesz, akkor meglesz! Nem akarom túlfényezni, nyilván – emberek vagyunk, mindannyiunk érkezett már úgy próbára, hogy nem volt száz százalékig felkészülve – ő is volt már fáradt, kimerült, de talán vele fordult elő a legkevesebbszer! :)

Egy… egyetlenegy olyan esetre emlékszem a közelmúltból, amikor totál kikészült és remélem nem haragszik meg érte, amiért ezt most megosztom Veletek… :)

Zamárdiban utcazenéltünk és Charlie már eleve fáradtan indult, lenyomott pár műszakot az előző napokban (Charlie „nővérként” dolgozik a hétköznapokban).

A vicces kedvű Fiúk úgy gondolták, hogy egy-két doboz sör helyre fogja pofozni kedvenc basszerunkat az út során. Hmmm… A Kecskemét-Nagykőrös-Tiszakécske-Zamárdi vonal nem két perc… :)

Mire összetalálkoztunk a koncert helyszínén, a srácok már élénken nevetgélve szálltak ki az autóból. Hehe, persze Charlie ismét ontotta magából a vicceket. Na de így kicseszni vele… Olyannyira hulla volt a fáradtságtól, hogy két doboz sörtől konkrétan áthelyezte magát egy párhuzamos dimenzióba. :)

Mire összecuccoltunk, már mindenki dőlt a röhögéstől… Charlie sziporkázott, aztán meg olyan koncertet nyomtunk, hogy a színpad leszakadt! volna… ha lett volna. De Zamárdiban színpadnak nyoma nem volt, a Balatontól pár méterre, a sétány szélén játszottunk, füves talajon.

Én konkrétan mezítláb nyomtam le a koncertet, talpmasszázzsal egybekötve, mert a sétány aprókaviccsal volt felszórva… :)

A koncert után, pakoláskor még mindig folytatódott a Könnyezve-röhögünk című műsor, aztán Charlie szegényem két perc alatt eljutott alfától omegáig és szó szerint beájult a fáradtságtól.

Emlékezetes koncert volt, még most is röhögök, ha rágondolok… :)

 

Charlie zenei múltja mellett sem lehet elmenni szó nélkül. Anno ott bábáskodott a Kortársak zenekar születésénél, de annyira szerény, hogy ezt csak fű alatt említem, itt a végén… :)

 

 Ennyit „dióhéjban” a Mi Charlie-nkról. :)

 

Mint utóbb kiderült, nem is olyan nehéz írni róla, hiszen megint kisregény született… :)

Részemről letettem a voksomat a Kis Ember (Vastag Húrokkal) mellett, sokszor, NAGYON sokszor szeretnék még meglepődni koncert közben… :)

 

Charlie AngyaloM, imádom a poénjaidat és a játékodat is, sose hagyd abba! :)

 

 

 2010. április 24. Próba - Tiszakécske - Hammond Norbi szülinapja

Hűűű, de régen volt már Blonday-próba...
Nemhiába no: Akik minden hétvégén koncerteznek, azoknak nincs idejük holmi próbálásra. :) :D
Viccet félretéve: Próbára szükség van, nyilván - jó pap is holtig tanul... :)
És nem csak azért, hogy új dalokat tanuljunk meg - bár ma elsősorban ezért jövünk össze -, hanem azért 
is, hogy ha egy-két dalban voltak tisztázatlan részletek - amiből ugyan jól jöttünk ki koncerten, de nem volt tökéletes - azt át tudjuk beszélni, le tudjuk tisztázni.
A srácokkal koncertek alatt (előtt-mögött) alig tudunk beszélgetni, inkább csak a zenei dolgok kerülnek 
szóba. Most végre ismét lehetőségünk lesz egy jó kis beszélgetős, lazítós próbára.
Annál is inkább jó lesz ez most, mert Norbinknak szülinapja van, így szinte tökéletes az egybeesés!

 

Hurrá, jó lesz a hétvégénk, már látom - én már hét elején készülök - agyban. :)
Egyrészt új dalokat veszünk, ami számomra mindig külön élvezet - a születés maga - csupa csoda és 
csupa titok, másrészt szeretném valami kis kedvességgel meglepni a Hammond-mestert születésnapján!
Ötlet, az nincs... :-P
Na jó, legyen torta - hát persze, azzal nem lehet felsülni - okosan azt is kipuhatoltam már, hogy az 
oroszkrémet szereti.
Egy gondom van csupán: Mikor süssem meg a tortát úgy, hogy kibírja a cirka 250 km-es utat 
Veszprémtől Tiszakécskéig és még "fogyókúrássá" se váljon az "út melegétől"...
Nosza, bújtam a netet, találtam is egy príma "hamis" oroszkrém-torta receptet, amivel legalább a 
szalmonellózis tünetcsoport damoklészi-kardját sikerült a zenekar feje felől elhárítani.
(a Srácok persze azóta sem tudják, hogy mekkora hős vagyok, pedig kis híján az életüket mentettem meg 
a tojásmentes krémmel!! :D :D :D )
Minden terv szerint megy: Tortalapsütés előző este, készre "krémezés" másnap reggel, közvetlenül 
indulás előtt. Tortadobozba be, torta GO a cuccok tetejére, irány Nagykőrös, a Charlie-bázis, onnan majd a zenekari kisbusszal együtt megyünk tovább Norbiékhoz.

 


Nagykőrösig sima az út, végigélvezem a szép időt, a gyönyörű alföldi tájat - Kecskeméthez közeledve...
Kedves ez a hely a szívemnek, annak ellenére, hogy a hegyek szerelmese vagyok.
Nemhiába... Itt született és nevelkedett gyerekkorában a jelenlegi Blonday... A csapat, ami a szívem 
közepén lakik...
Sosem felejtem el az első utunkat ide - torkomban dobogó szívvel, izgulva, mint egy kóristalány az "első" 
előtt... :)
A tollasozó lepkékkel teli gyomor már a múlté, a lepkék most már szárnyalnak Kecskemét közelében és 
nem a gyomromban, hanem a lelkemben...

I love U, Kecsó, Forevör! :)

 


Nade, kanyarodjunk Nagykőrös felé, ahol röpke átcuccolást követően már robogunk is Tiszakécske 
irányába. Jól gurul a zenekari buszunk, Caspo kolléga is jól vezet, de az út olyan gyalázatos minőségű, hogy titkon attól tartok, lehet, hogy a torta kibírt 200 km-t a gitármotyó tetején, de EZT az utolsó 30 km- t tutira nem éli túl! Amikor kibontom majd a dobozból az ünnepelt előtt, max. egy szép nagy fehér tehénlepényt adhatok át, egy tökély torta helyett. Már azon agyalok, hogy milyen mentőötletet tudnék gyorsan előhúzni a kabátujjból - talán egy doboz kész tejszínhab segítene - ápol és eltakar... :)


Nagy kő esik le a szívemről, miután kiszállunk és megvizsgálom a finomságot: hasznosnak bizonyult, 
hogy előrelátó voltam: a krémbe-habba dupla adag habfixálót tettem: A torta úgy áll, mint a cövek, a rázós út ellenére! :)


Már csak a gyertya hiányzik. Megbeszéltük - sok kicsi helyett elintéztük eggyel.
Ez a feladat Király Lacira volt bízva, aki hozott is egy akkora gyertyát, hogy kis híján lyukat kell neki 
vágni a torta közepén, hogy be lehessen szúrni. Látom, Ő is szereti Norbinkat... :D


Mivel azért tejszínben igen gazdag ez a tortafajta, javaslom, hogy azzal kezdjük a próbát, nehogy mégis 
fogyókúrás legyen a végén.
Öröm nézni egyben a csapatot, ahogyan körbeüljük Norbiéknál az étkezőasztalt. Kívánság megvolt, 
gyertya elfújva, a torta osztatlan sikert arat, még a tejtermékektől dinnyényi piros kiütéseket produkáló Király Laci is beletolja az orrát - némileg krémtelenítve... és ízlik neki! :)


Ennél nagyobb elismerésre már nem is vágyom ma, az asztal alatt dobolok a lábammal, annyira mennék 
zenélni - kíváncsi vagyok, hogyan fog szólni a két új dal!

 

Terítéken ma az Atomic és a Rifle Range.


Mindkét dalnak sztorija van...  Nehéz szülésre készülök... vajúdok, mióta megérkeztünk... :)

Az Atomic nagyszerű Blondie-dal, talán az egyik legjobb...
Imádtam hallgatni az első perctől kezdve, mégis... számomra ez a dal maga A Mumus!
Igazi, csúnya, ijesztő, rossz érzéseket ébresztő...
Tavaly május óta már rengeteget gyakoroltam, milliószor újraénekeltem, de nem bírtam vele az istennek 
sem.
"Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni!"
Na, én úgy érzem, ezzel a dallal megjártam a poklot is...
Tavaly, fél év küszködés során kis híján sikerült megutálnom a dalt. Az utolsó előtti pillanatban - mielőtt 
végleg kudarcra ítéltem volna - raktam el a süllyesztőbe és hosszú hónapokig felé sem néztem, bízva abban, hogy a rossz élmények, rossz beidegződések elmosódnak, eltűnnek az idő gyógyító érintése nyomán.
Most - kevés híján egy év távlatából - visszanézve azt gondolom, talán nem a jó irányból közelítettem a 
dalhoz, talán ez okozhatta kudarcaimat.
Mindegy is, ez az egyik oka annak, hogy ma ZizZMine vagyok, hiszen most derül ki, eltelt-e már elég 
idő...
És ha el is telt..., vajon most jó irányból tudok hozzányúlni ehhez a nagyszerű nótához?!


A Fiúk a rájuk jellemző módon viszonyulnak a dalhoz:
Caspo kíváncsian, Charlie figyelmesen (a basszus szólamra - agyban már tervezgetve a díszítést :) ), 
Norbi kicsit dohogva, mert neki "túl diszkós", Király Laci pedig abban a biztos tudatban, hogy mire készre jelentjük a dalt, addig mindenki szeme csillogni fog tőle - Hammond Norbié is!

Én meg...
Bevallom nőiesen..., f**ok, mint a galamb...
Ha nekem MOST nem sikerül megoldani a dalt énekileg, akkor a bandának is elmehet tőle a kedve és azt 
nehezen tudnám feldolgozni...
Nosza, vágjunk bele, annál hamarabb kiderül! :)

 A tanulási folyamat a szokásos. Meghallgatunk pár féle verziót, aztán - mivel mindenki megnézte már a szólamát odahaza - bele is vágunk!
Az első próbálkozásnál még nem vagyok elégedett, de nem is rossz az élmény...
Furcsa érzés fog el.

Nem a régi rossz érzés jön elő, inkább mintha nyiladozna valami itt a torokcsakrámban, vagy talán még lejjebb, a szívem környékén...?!
Gyakorlom az elengedés művészetét - vesztenivalóm nincs... :)
Így hát nem fojtom vissza az érzést, inkább elengedem, hadd jöjjön (ki), ami jönni akar...


A hatás nem marad el: Másodjára megszólal a dal... De mint a Nagyágyú! :)
Iiiiiiggggggeeeeeeeen, sikerült! Yes, yes, yesssss!!! :)
Elkaptam a grabancát!
A Fiúk döbbenettel vegyes tekintettel, vigyorogva játszanak, minden ismétlésnél egyre inkább élvezik a 
játékot, a zenét.

Az "újszülött" rendben felsírt, keze-lába megvan, kicsit még csetlik-botlik, de jelentem: Megszületett!!! 3 kiló 20 deka és 50 centi! :)  Egy Anyja van és NÉGY Apja! :D :D :D

Hohhhóóóóó, álljunk meg egy szóra! Nincs még vége, kedves Szülők - ikreket várunk!
No akkor gyúrjunk az újabb tolófájásokra!
A Rifle Range nemcsak a Fiúknak - nekem is új.
Sokszor hallgattam már, eldúdolásztam a CD-lejátszóval, de teljesen más az, amikor a saját csapatom 
"húzza a talpalávalót" és Debbie Harry hangja nélkül prezentálom a szólamot.
Elsőre furcsa, izgalommal vegyes, másodjára már magabiztosabb, a harmadik ismétlésnél fülig 
beleszeretek...

Érzem - ez az egyik kedvencem lesz -a másik harminc mellett! :D :D :D
Az átvezetést egyenlőre békén hagyjuk - eléggé rafinált -, először az énekes részek legyenek nagyon a 
helyükön. Pár kört megteszünk, memorizálunk, ízlelgetünk és amikor már minden hang a helyén van, a Fiúk felfújják a pofát és három ismétléssel megoldják az igen trükkös, csűrős-csavarós középrészt.

Fantasztikusak, ezért (is) szeretem őket! :) Egyszerűen nem ismernek lehetetlent.
Ja, meg is kellene jegyezni a tanultakat! :D

Khm, nohát... Az már más kérdés, nyilván nehezebb, mint egyszer lejátszani. Abban maradunk, hogy mindenki igyekszik megnézni a héten és a pénteki koncert előtt megbeszéljük, hogy vállalható-e a dal.

Megszületett hát a második csepertyű is, paraméterei rendben, a Szülők szemében örömkönnyek... :)

Elszaladt a délután, indulnunk kell haza - rövid szusszanás a próbaterem melletti padon, beszélgetés, pakolászás és Go, vissza Nagykőrös, autócsere, átcuccolás és irány vissza, imádott hegyeim közé a két újszülöttel a karomban, vagyis inkább - a szívemben...

A próba mára ennyi volt... De ha már megünnepeltük szeretett billentyűsünk születése napját, akkor ne menjünk el becses személye mellett sem szó nélkül...

 

 

Következzék hát Az Én Szememben rovatban :

Soós "Hammond" Norbi - a Hős... (?!) :)

 

Mint azt már Caspo-kollégánál is elmeséltem, Király Laci felkészített nagyjából arra, mi várható..., melyik Fiú saccper milyen.

Nem titkolom, a legtöbbet talán Hammond Norbiról hallottam. Király Laci szájából ritkán hangzanak el szuperlatívuszok - Ő nem a szélsőségek embere -, de Soós Norbiról mindig valahogyan olyan igazi, mélyről jövő szakmai elismeréssel beszélt nekem, hogy bevallom: Alig vártam, hogy lássak igazi Hammond-orgonát és halljam, ahogyan "ez a bizonyos" Norbi játszik rajta.

Kíváncsiságom megmagyarázható:
Hat évesen én is a billentyűk mögött kezdtem zenei pályafutásomat - klasszikus zongorát tanultam több, 
mint tíz évig.
Az én Kincsem, gyönyörű, különleges, eredeti bécsi, páncéltőkés hangszerem szüleim otthonában tölti megérdemelt 
nyugdíjas éveit - szeretem Őt annyira, hogy megkímélem a költöztetéstől ilyen messzire...

(na meg a költöztetőket is :D )


Amikor otthon járok, persze megcsodálom..., végigsimítom..., aztán nem bírok ellenállni a csábításnak és 
mellé ülök.
Először csak nézegetem..., várom, hogy feljöjjenek bennem az emlékek, amikor tűztől lobogó tekintettel, 
lelkemben eget verő hullámokkal, tűzviharral, kézfejemen dagadó erekkel, lelki orgazmusokat éltünk át együtt...

Az emlékek hatására engedek a csábításnak - elkezdek blattolni a zongorán, mindegy is, hogy mit - ami csak eszembe jut, aztán két perc múlva meglazult fogtömésekkel, fejemben káosszal, arcomban rángatozó izmokkal, tikkelve állok fel mellőle.

Ja, khm, mindig kimegy a fejemből, hogy mivel senki nem használja a hangszert, ezért nincs évente felhangolva... :-P

Ezután otthon tartózkodásom további ideje alatt kerülöm szegényt, mint a leprásokat - nem mazochista vagyok, hanem vájt fülű... :)

Ennek ellenére a vonzalom a billentyűs hangszerek iránt megmaradt... :)

 

Nade térjünk vissza Norbinkhoz.

Az első próbán, amikor találkoztunk, csak annyit érzékeltem, hogy megáll egy autó a próbaterem előtt és jellegzetes, hosszú, szárnyaló léptekkel beviharzik egy marha nagy kabát.
Láttán eszembe ötlött hirtelen Clint Eastwood, de valahogyan úgy, mintha az Alkonyattól pirkadatig című 
filmből jött volna elő... :)

Ami meglepő volt, így elsőre:
Előéletem során már megszoktam, hogy viszonylag könnyen kerülök a figyelem középpontjába és ezzel 
nincs is különösebb baj. Platinaszőke hajkoronával az ember nem éppen mimikri és egyébként is: Aki nem szereti, ha nézik, ne álljon a kirakatba! :) :D

 Nos, Norbink tulajdonképpen pont ellenkezőleg viselkedett a megszokotthoz képest - úgy tett mintha észre sem vett volna... :)
Amíg be nem került a próbaterembe imádott hangszere minden alkatrésze és amíg ő - különféle titokzatos 
kis eszközöket előcsomagolva - nem varázsolt bele életet, addig tulajdonképpen úgy nézett rajtam keresztül, mintha üvegből lettem volna. Az volt az érzésem, hogy tőle aztán akár egy szál hulahula szoknyácskában is tekergethetném magam, hawaii dallamokat pengetve ukulelén...

Egy idő után leesett a húsz fillér:

Ő nem úgy TETT, mintha nem venne észre, hanem NEM VETT ÉSZRE! :)


Egyszerűen nem vett tudomást a külvilágról, amíg A Hammond meg nem nyikkant! :)

Ilyen kötődéssel hangszerhez én még nem találkoztam, de elárulom:
Ez a tény egyáltalán nem hatott rám bántón, sokkal inkább tisztelettel gondolok rá, azóta is...

És akkor még nem is beszéltem A Hangszerről.
Először nem láttam mást, csak egy nagy, fekete, ütött-kopott fadobozt, amit a Fiúk együttes erővel, két 
darabban, különböző folklór-elemeket szűrve fogaik között húzta-nyúztak be a próbaterembe. Mögötte 
toltak kerekein egy békebeli hűtőszekrénynek tűnő valamit, amiből kikandikált két fekete tölcsér...
Valamelyik szájról esküszöm ezt hallottam morogni: -"Tyúkkeltető..."

Na de nem most jöttem én a hathuszassal! :)
Ha ez a Pasas úgy viszonyul ehhez a Nagy Dobozhoz, olyan páratlan rajongással, kötődéssel, szeretettel, 
szó szerint áhítattal a szemében, amelyet még a legdurvább "autóbuzeráns" pasasoknál sem tapasztaltam, annak oka van...

És én úgyis kifürkészem... - ehhez röntgenszemem van! :D

Amikor minden a helyére került, Norbink tekintete is feltisztult, illendően bemutatkozott, de azért a laza csevegés nem indult meg közöttünk. Na mondjuk erre idő sem lett volna, kezdődött a munka.

Nem telt el tíz perc a közös próbából és én részemről letettem a garast Soós "Hammond" Norbi mellett. Azt sem bántam volna, ha sose szól hozzám és hajlandó lettem volna a továbbiakban akár egyedül, a hátamon elcűgölni a "Tyúkkeltetőt" minden koncertre, csak ott legyenek!!! :)

Egyszerűen frenetikus, amit ez a magasra nyúlt Pacák ezzel a fantasztikus hangszerrel művel.
Arról nem is beszélve:  látványnak sem utolsó maga a hangszer és az, ahogyan a Leslie-tölcsérei forognak 
és dől belőlük a hang! Ilyet én még nem láttam azelőtt! :)

Koncerten különösen szépen megfigyelhető a csoda-folyamat:
Elkezdődik a dal és Norbi úgy tesz, mintha kicsit aludna... A Hammond is szunyókál... Pár ütemmel 
később együtt kezdenek ébredezni, majd szépen lassan, fokozatosan bemelegszenek...

Norbink lehajtja a fejét - szinte elrejtőzik a haja mögött, összebújnak a Hammonddal és adott ponton - amikor eljön az idejük - kitör belőlük a vulkán, ami addig csak fortyogott. Az arcok a nézőtéren elkezdenek színt ölteni, a szemek csillogóssá válnak, Norbi nyúlánk alkata immár vihartépte fa módjára hajladozik. Repül a haja, arcán az érzelmek színes skálája... a Hammond beszél, üvölt, sír, hánykolódik... mintha viharban haladó hajón állnának... Ők ketten, tomboló természeti elemek kereszttüzében... és árad belőlÜK - A HANG...

 Koncert közben még én is úgy rájuk csodálkozom néha, hogy az már gáz - úgy kell erőszakkal"visszajönnöm" a felső szférákból, ahová "Norbiék" zenéje elrepít, hogy folytathassuk a koncertet - itt a Földön! :)

Ez talán megmagyarázza azt, amit a címben írtem, történetesen, hogy Soós "Hammond" Norbi számomra miért Hős.

Ahogyan én látom, minden koncertünk egy igazi, véres,verejtékes csata, amit Norbink a Hammonddal vállvetve, mint az igazi bajtársak, minden alkalommal meg is nyernek, annak rendje és módja szerint a Zenekar és a ZENE védelmében...

(Sorry, nem bírom bent tartani, kikívánkozik:

Harcol a Zene védelmében - A Gagyi ellenében?!

Szerintem igen... (!!)

Pedig mennyivel könnyebb egy szál pillekönnyű szintetizátorral 300 előre beprogramozott midi-nótával, felállni egy színpadra félpléjbekkelni és utána vigyorogva bezsebelni a dicsőséget a "semmiért"..., mint felállni egy 300 kilós ÉLŐ hangszerrel, fejben és szívben tárolt tudással, ismerni a hangszer minden csínját-bínját és kihozni belőle olyan hangokat, amelynek hatására én a Hammond-orgonát ÉLŐ organizmusként kezelem... )

Hogy mi a "fizetség", a díj, a juss a Hősnek, ezért a sok-sok munkáért?
Mondhatnánk semmi... Mégis...
Számtalan "gagyi" zenészt látott már a világ, de én egyikőjük nevét sem tudnám megmondani.
Viszont Soós "Hammond" Norbit a Wikipédia is jegyzi a Hammondosok sorában, nem kis nevekkel 
körbelőve.
Ez már zenetörténelem... És én büszke vagyok rá, hogy együtt játszunk és akkor is büszke vagyok rá, 
amikor nem velünk játszik, hanem más zenekarokkal - az Ő zenei vonalán és ott is fantasztikusat alakít, minden alkalommal...

 

Tudni kell, hogy a Blonday - mint zenekar - hangzását nagy mértékben befolyásolja - ha nem egyenesen meghatározza - Hammond Norbi zenei előélete és stílusa. 
Ő - szerencsére :) - a Hammond-klasszikusokon nevelkedett, mint amilyen a Deep Purple John Lorddal (természetesen ő a példakép), a Uriah Heep (Ken Hensley), az Emerson Lake and Palmer (Keith Emerson), vagy ha a magyar zenészeket vesszük alapul: a Korál és Balázs Fecó.

 

Meghatározta Ő anno, pár éve a ReneGod, a többiekkel közös, dögös kecskeméti hard rock zenekar hangzását is.
Úgy gondolom, úgy érzem, hogy Király Lacival fantasztikus szólista párost alkottak abban a zenekarban 
is, ahogyan most is, legalábbis nekem ez "jön le", ha a ReneGod, stúdióban rögzített dalait hallgatom.
Mindketten bolondulnak a hard rockért, a saját zenéért, mindketten fantasztikusan kreatívak és bár 
természetük szinte tűz és víz, zeneileg azonban Yin és Jang, egyszerűen tökéletes az összhang! :)


Koncertjeinken alapból legalább egy ReneGod nótának el kell hangzania a komfortérzetünk érdekében, 
mert nem titok, a zenekar minden tagja imádja azokat és ki tudja...

Ahol ez a két zenész együtt van, ott tulajdonképpen bármi megtörténhet zeneileg...  Ki tudja mit hoz a holnap?! :)

 

Mi, ezért a Blondie dalaiból nem a szintetizátoros, effektes verziót vesszük alapul, hanem az igazi, dögös, húzós, hammondosat.

Dög van a dalokban és ezt jórészt Norbinak köszönhetjük.
Az az érzésem, hogy eljátszogatunk még jó darabig a különböző hangzásokkal a dalokban, mindannyiunk 
örömére. :)

Norbi "kincsestára" ugyanis kifogyhatatlan, mind az ötleteket, mind a hangszereket tekintve!

Otthonában hegyekben állnak a billentyűs kütyük, akad ott két Hammond-orgona, NÉGY Leslie, egy Fender Rhodes zongora, meg még egy csomó, általam beazonosíthatatlan kis bizbasz, amelyik mindegyike tud valamit! :)

Hát, ha Ő mondja, akkor elhiszem! :D

Mert persze a további próbák során sikeresen el is beszélgettünk... és rövid időn belül különös, kedves, finom és szeretetteli kapcsolat - nevezzük barátságnak :) - alakult ki közöttünk.. - mint billentyűs és billentyűs között.

(mindketten hasonlóan komoly érzelmi viharokat vagyunk képesek átélni ezekkel a csodálatos hangszerekkel, melyek masszírozó ujjaink alatt életre kelnek... aki valaha is játszott billentyűs hangszeren, az ezt nagyon jól tudja...)

Emellett habitusában, viselkedésében, na meg persze a kora miatt is - Norbink erősen emlékeztet engem a KisÖcsémre, bár külsejüket tekintve annyi bennük a közös, hogy két orruk, két fülük, egy orruk és egy szájuk van...  :)

Emiatt a hasonlóság miatt Norbi előhozza belőlem az anyai ösztönöket, mert koncerten - amellett, hogy fantasztikusat alakít a színpadon, lépten-nyomon lehet foglalkozni vele.

Hol a telefonja tűnik el - nyom nélkül -, hol a kabátja marad az öltözőben, hol csak egy fésű kell a teljes boldogsághoz...

Én Szeretem.... Így, ahogy van - ezt a nagyra nőtt, fantasztikusan tehetséges gyereket!

Tudom, hogy a Fiúk most engem is szidnak kissé magukban, amiért ezt leírom, de nagyon bízom benne, hogy még nagyon sokszor fogják Ők - könnyekkel szemükben, szitokszókkal nyelvük hegyén - cipelni, húzni, nyúzni a Hammond-orgonát a koncertjeinkre, tologatnia a Leslie-t, mert akkor Hammond Norbi is ott lődörög valahol és megint nagy buli lesz!

Bíííp, Norbikám, csak így tovább - És RákkendRóóóóllll! :)

 

 2010. április 8. A Blonday-Fiúk

Na, végre megszületik a régen tervezett.
Technika K**** Ördöge, most rácsellóztál, ha tegnap nem is hagytad, ma már tutira felkerül a honlapra a várva várt... :)

 

Mivel több írnivalóm van, mint gondoltam, így naponta, fejezetenként, illetve "Pasinként" fogom felrakni ide, egyszerre túl sok lenne a jóból! :)

 

Sokszor morfondíroztam már magamban arról, hogy ok, én vagyok a zenekar élén és tulajdonképpen én vagyok az, akit a"rajongók", érdeklődők leginkább látnak, arról vajh kevesettudnak, hogy kik is biztosítják számomra a hátteret, az alapot,nevezhetem bárhogyan - pl.: A Hátországot. (arról nem is beszélve, hogy akkora pofával, amivel énrendelkezem "...mint egy tehervonat" (by Egerenc barátnőm :) ),én vagyok az, aki a legtöbb információt osztja meg a külvilággal magáról...)

 

Négy Férfiember (nem véletlenül nagy F-fel), akik nélkül én nem lennék az "Ungarische Blondie", csak egy szőke nő, aki énekelget. A munkájuk, energiájuk benne van minden koncert minden dalának minden másodpercében, de Róluk szinte semmi nem derül ki.


Itt mosolyognak velem a képeken, a koncertfelvételeken is látszanak időnként - feltéve, hogy nem takarom ki pl. Charlie-t, és feltéve, hogy néha széthúzódunk annyira a többnyire morzsányi színpadokon, hogy kivillanjon szeretett dobosunk feje! :)
(Norbi mázlista, olyan magas, hogy bárhová rakhatnánk a színpadon, ő tuti látszana! :D )

Ezekben a fejezetekben őket szeretném előtérbe helyezni, bemutatni, úgy, ahogyan én látom őket.
Az, hogy mennyire objektív a kép, amit festek (illetve írok) Róluk, nem tudom megmondani, hiszen csak pár hónapja ismerem őket (kivéve a Király Lacit, őt kis híján egy éve :) ).

 

Én így látom A Fiúkat:

 

1. fejezet   A Dobok ördöge - Csapó Laci, alias "Kaszpó"


Nem véletlenül kezdem vele, a koncerteken is ebben a sorrendben mutatom be őket.
Hagy tudja csak meg a kedves publikum név szerint, kik okoztak olyan mélyről jövő bizsergést a szívükben-lelkükben-lábukban az este folyamán :)
Lacink - a Banda legjobb dobosa cím büszke viselője :) - sajnos többnyire háttérbe szorul, mert az említett morzsányi színpadokon előtte kell elhelyezkednünk. Gyanítom, hogy eddigi

pályafutása során - hisz jó pár zenekarban püfölte már a bőröket - hozzászokott ehhez e tényhez és azt gondolom, talán ez így pont passzol is az egyéniségéhez, stílusához.


Szerintem tipikus példája ő annak, amikor valakit első ránézésre ellátunk valamilyen címkével és aszerint bánunk vele, aztán mikor jobban megismerjük, rájövünk, hogy tévedtünk először.
Annak ellenére, hogy Király Laci csepegtetett némi információt az Első, Nagy Találkozást megelőzően, mégis...
Első ránézésre azt gondoltam magamban. Hmmm... Hogyan is fogalmazzam meg érthetően...
Azt hittem, hogy a Kaszpó amolyan nők kedvence típus, aki ezzel tisztában is van, de van annyira jó fej, hogy nem használja ki ezt úton útfélen. De azért nem is ellenkezik feltűnően... :)
Már az első próbán nagyon kedves volt és érdeklődő, szünetben kötetlenül el tudtam vele beszélgetni, mintha évek óta ismerném.
Úgy éreztem, hogy ha egy szóval kellene kifejeznem, hogyan jött el az első próbánkra, akkor azt írnám: kíváncsian.
Nem személy szerint rám, hanem arra, hogy hogyan fogunk tudni harmonikusan együtt dolgozni, fekszik e mindenkinek majd a zenei stílus, élvezni fogjuk-e... stb.

És ő volt az, aki szerintem az első próba tapasztalatai alapján letette a garast a Blonday mellett és a nap végén ki is jelentette,kerek perec:

Neki tetszik a hangom, a stílusom, jó a zene, jó a csapat, gyerünk gyerekek, nyomjuk! :)
Innentől kezdve szíve-lelke a zenekaré, mindent megtesz, ami csak tőle telik! És telik!!! :)

Amikor először hallottam tőle próbán, hogy:
- Bocs, Gyerekek, elkúrtam, játsszuk még egyszer, na GO! - magamban röhögtem kissé, mint a hintaló, mert erre a "Király" már jó előre felkészített.
Kaszpó szereti, ha tökéletesen mennek a dolgok a dalokban és ezért egy morzsányi hiba miatt is vödörszám önti a hamut a fejére, viszont az is Ő, aki még ki sem rázta az izomlázat a karjaiból, már hajszolja, hogy játsszuk újra, tökéletesítsük, csináljuk!
Azt is el kell mondani, hogy baromira nincs könnyű dolga. A Blondie dobosa - Clem Burke, fantasztikusan jó dobos, igazi nagyágyú a bőrpüfölők között, minden dalban van valami extra, valami különös a dobot tekintve, ami természetesen szól a dalokban, de vért kell hozzá  h***ozni, hogy az ember azt megoldja és valóban természetesnek is hasson.
Nem véletlen, hogy Kaszpó koncerteken átlagosan a második - harmadik dalnál elkezd  vetkőzni (a csajok legnagyobb örömére - csak úgy nyúlnak a nyakak az első sorokban! :) ), és a koncert végére vagy teljesen meztelen felülről, vagy csak egy lájtos bőrmellény lifeg rajta. És patakokban dől róla a víz, mintha zuhanyzott volna...

Minden koncert harc, verekedés a dobokkal, az első perctől az utolsóig - Kaszpó derekasan végigfittnesszeli a koncertjeinket, csodálkozom, hogy még nem hajaz a Popeye-re, alsókarilag. :)
Próbák szüneteiben, koncertek előtt-után pedig zenén kívüli dolgokról is esik szó a zenekar tagjai között - meglepő módon :) - és engem őszintén meglepett, hogy milyen intelligens, halk szavú, őszinte és megfontolt ez a Pasas.

Nagyon bízom benne, hogy még sokáig verekszik a hátam mögött és még sokszor nézem a stúdióban, ahogyan koncentrál és üti a dobot (és sokszor hallom, ahogy kiszól: Újra! Ez még nem volt tökéletes! :) ) és sokszor támasztjuk még együtt a kisbusz oldalát koncert után, beszélgetve az Élet nagy dolgairól... :)


A zenekari kisbusz tulajdonosa is ő (az autó szoriját asszem a Soho Londonos buli  leírásában megtalálod... :) ), na meg a sofőr is (a Kecskeméti 3/5-ödnek! :) )!


Na az sem kis meló, amit egy-egy koncert előtt Ő legyűr!


Otthon, a készülődést követően (tisztálkodás, szolid smink, miegyéb - hehe :) ) becuccol, irány Nagykőrös, ahol felveszi Charlie-nkat, majd tovaszáguldanak Tiszakécske irányába, ahol a Hammond Mestere, Soós Norbi lakik.
No, itt jön a nagy falat:
Közös erővel betuszkolják a 300 kilós dögöcskét a kisbuszba (vagy inkább ráhúzzák az autót, mint egy kabátot?! :D )
Szuszakolás közben a helyi "folklór" újabb nyelvi elemekkel kerül kiegészítésre :D, egyszer erről is írok részletesebben, példákkal - azt már tuti, hogy nem úszom meg lelövetés nélkül, de állom a sarat és nem félek!!!! :)
Ha minden cucc és zenekari tag bent van, akkor már csak el kell jutni a koncert színhelyére, végigverekedni laza másfél-két órácskát, majd lehordani mindent a színpadról, visszatömködni a hangszereket a buszba és megcsinálni ugyanezt a kört, csak visszafelé...
Nem irigylem... ellenben nagyra becsülöm őt ezért... :)

Bonus Track:

Volt egyszer, hol nem volt... egy másik zenekar, amelynek ReneGod volt a neve...

Ott is Kaszpó-kolléga verte a ritmust, igen-igen jól!
Tudom - hallottam ezernyi sztorit már (sosem unnám meg...) -, hogy Ő ott is hozta a formáját, keményen és odaadóan dolgozott és úgy érzem, a szívében, egy kis polcon még mindig ott van Az A Zenekar, az a feeling...
A koncertjeinken - nem titok - minden alkalommal felcsendül egy-két ReneGod nóta, ha máskor nem, hát beállásnál - egyszerűen imádom őket és Ők is!


 
Itt és most szeretném megköszönni a Blonday - (ReneGod) - Fiúknak, hogy elénekelhetem ezeket a dalokat - Velük...

 

Hajrá Kaszpó, kellesz nekünk! :)

 

Vége az első résznek - folyt. köv. - holnap...

 

2010. március 26. Jam Klub, Tiszaújváros
Na, ez a történet nem lesz egyszerű... :)
Tiszaújvárosban játszani régi vágyam volt...
A Jam Klubba februárban szervezte le Laci a koncertet, miután már kb. fél éve hallgatta Tőlem, hogy milyen jó 
lenne a Bátyámék zenekarával összehozni valamit, meg de kár, hogy olyan messze laknak, meg de kár, hogy nem tudom megmutatni a zenekaromat otthon a szüleimnek, meg a tesóimnak, meg majd ugye egyszer elmegyünk... :)
Kicsit már unhatta, mert egy nap rejtélyes mosollyal várt:
- Bébi! Mit csinálsz március 26-án?
Mivel ezt a kérdést szinte minden héten feltette és minden esetben koncertidőpontot jelentett, így nem volt nehéz 
a válasz:
- Koncertezek?! :)
- Ja... Na de hol?
- Na, hol? Bökd már ki!!
- Jam Klub, Tiszaújváros...
-VVVVvvvváááááÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!! :) :) :)
Nem titok, a nyakában kötöttem ki, kutyákkal együtt, mert ők persze nem tudták mire vélni, a "támadást"!
Kicsi a rakást játszottunk, jó félórán keresztül... :)
Mikor pihegve lemásztam a rakás tetejéről, már szinte minden lepörgött az agyamban, előre...
Ott lesznek a szüleim, a Testvéreim (majd jól megpróbálom őket rávenni egy kis közös muzsikálásra... :) ), az 
otthon maradt barátaim... kit is lehetne még bevonni a muzsikálásba, ha már ott járunk...
Hát a Lakatos Verát!!!! Bingóóó!!! Micsoda ötlet! (veregettem a vállam rendesen... :) )
Rólunk - Veronival - a következőket illik tudni...:
4 évesen kezdtük a zenei pályafutásunkat, együtt.
Óvodából a két kis pálcikalábú együtt járt át az 5-ös számú általános iskolába, zeneovi foglalkozásra. Mire a 
normál suliba be lehetett iratkoznunk, mi már előképzettnek számítottunk zeneileg. Hangszert kellett választanunk az év végi vizsga után. Az igazság az, hogy hárman voltunk, de a harmadik lány eltűnt a környékünkről pár éven belül (talán most előkerül... Barna Andiiiii - Hahóóóó!!!).
Meglepő módon hangszerválasztásnál csak az én Anyám szája görbült lefelé!
A hegedűre áhítozó Andi, meg a furulyát tanulni vágyó Lakatos Vera mellett én a legszebb hangszert választottam 
ki: A Zongorát! :)
Nem értettem, Anyám miért csap a homlokára, a Fatrix meg miért rágja a bajszát.... :D
Nagyszerű szüleim vannak, hálával tartozom nekik...
Nem mondták azt, hogy: Ló***t, válassz valami kisebbet!!! - ehelyett nekiláttak zongorát felhajtani.
Nem voltunk tele lével, ezért az akkor divatos, panellakásba ideális pianínót nem tudták megvenni nekem.
Mégis szerencsésnek éreztem magam, mert a viszonylag olcsó, "nagy" zongoráról, mely akkor már évek óta 
porosodott egy garázsban, később kiderült, hogy több, mint száz éves, eredeti bécsi, páncéltőkés, igazi KINCS!
Igaz, pár éven át félig alatta aludtam, de a benga zongora miatt nekem mindig volt különszobám, ez is valami! :D
Szép éveket töltöttünk együtt ezzel a gyönyörű hangszerrel, Verával meg hetente kétszer, olykor négyszer 
megjártuk a város másik végét, zeneiskola-ügyben.
8 évig általános suliba is együtt jártunk, aztán különváltak útjaink.
Évek múltán találkoztunk egy rendezvényen, ahol meghívott vendégként énekeltem, tanároknak. Igen, neki is! :)
Potyogtak a könnyei és ez marha jól esett! :)
Persze visszakaptam, mert pár hónappal később, egy kiállítás megnyitóján meg ő fújt úgy, hogy elfacsarodott a 
szívem... 1-1! :)
A fuvola művésze - tanár lett a drágám, büszke vagyok rá... :)
De egy színpadon még mindig nem álltunk... ITT AZ IDŐ!!!

A másik féltve őrzött vágyam az volt, hogy a Tesóimmal játsszak együtt. Az Öcsém ütőszakon végzett, de már évek óta nem aktív, viszont a Bátyám, Pólik Gyula szinte mindig is játszott valahol. Érdekesség, hogy anno még középiskolásként, bőszen gitározott.
Mindenféle rockzenével nyúzatta a vájtfülemet, egy időben a Pokolgép üvöltött, majd a Dire Straits, majd a M
etallica, Guns 'N' Roses, stb. mindig volt valami kedvenc, ami orrvérzésig pörgött a lejátszóban...
Márpedig én nem állhatom a monotóniát! :)
Hálistennek elment a kedves Tesó kicsit lágyabb irányba, pár éve az Eva Peron Emlékzenekar (! :D !) 
gitárosaként csinált társaival fergetegesen jó kis bulikat a helyi kocsmákban! :)
Engem lepett meg talán leginkább, amikor bejelentette, hogy nem akar gitározni. Dobolni szeretne!!!
Pfff.... Na, ebbe meg mi ütött? A szüleink, meg persze én is, már csak legyintettünk... Ja, ok, jó... Majd 
megnyugszol... :)
Nemsokára elkezdte akkurátusan összepakolni a cuccost, szinte darabonként. És egyszer eljött az a pillanat is, 
amikor leesett számomra, hogy TÉNYLEG dobos lett belőle! :D
Ott voltam pár éve, jelenlegi bandája - a Bourbon Street "Születés"-koncertjén és nagyon tetszett!
A tagok, a koncepció, a vetítés, a hangulat és a hangzás, minden egyben volt!
Csakúgy, mint ahogyan most, nekem a Blonday-el...
Naná, hogy megmutatom neki!!! :)
Mivel az egykori Eva Peron Emlékzenekar is újjáalakulni látszik, a Bratyó előkapta megint a gitárt, ami nekünk 
most kapóra jött! Két dobos nem fér meg egy színpadon, na de két gitáros?! Gond nélkül!!! :)

Külön kiemelném azt a tényt, hogy Vera és Gyula teljesen önállóan készültek fel a koncertre, a dalokat maximum a youtube-on tudták meghallgatni, próba nem volt, a koncert előtt egy órával mindössze egyszer tudtuk összenézni 

a dalokat. Ennek ellenére mindkét zenész fantasztikusan teljesített!!!

Jön még ezernyi gondolat, ki mindenkinek mutatnám meg büszkén, milyen fantasztikus csapatom van! :)

Végre egyszer rendeltetésszerűen használom az iwiwet, összelapátolom a Tújv-i ismerősöket és meghívót küldök nekik.
Rengetegen jeleznek vissza. Iskolatársak - Faragó Márti Nyíregyházáról, Bujtor Iza Münchenből jelentkezik be. 
Nagy meglepetésemre Halászi Aladár Tanár Úr, egykori gimnáziumi osztályfőnököm is jelzi részvételi szándékát! Élete első rockkoncertje lesz!!!! Verával hetente üzengetünk, később már szinte naponta! :)

Zizegek rendesen... :)
Annyi mindent kell leszervezni még addig, ki sem látszunk a teendőkből. Március 13-tól minden hétvégén 
koncertezünk, időnk szinte semmi és mindenkinek ott van még a hétköznapok terhe.
Nekem is...

Murphy! Most már tényleg elköltözhetnél melegebb éghajlatra!!!
Cégünknél már hónapok óta folyik egy irodaépület felújítása, a költözés időpontja eredetileg március első 
hétvégéje volt. Technikai okok miatt csúszott egy hetet. És még egy hetet. Talán 20-ika? Hajszál híján, de még egy hetet csúszott! Ilyen nincs!!!! Pont a tiszaújvárosi hétvégére sikerült esnie!!! :(
Kedvenc Főnökömmel már október óta ezen a projekten dolgozunk, szívügyem ez az építkezés!
Osztok-szorzok, agyalok, nem... sajnos nem tudok jelen lenni a költözésnél...
Pénteken játszunk este 9-kor. Du. 4-re ott kell lennünk, hogy még tudjunk próbálni, beállni, ehhez délben el kell 
indulnunk. Legkésőbb 11-ig tudok dolgozni...  Ki tudja, meddig nyomjuk, utána legalább pár órát jó lenne aludni, mielőtt visszaindulunk, a szombat délelőtt kilőve... Nem baj, a "hazai" koncert kárpótol mindenért!
(itt köszönném meg Főnökeimnek, amiért ilyen megértőek és toleránsak velem, nemhogy nem gördítenek 
akadályt a zenei pályafutásom elé, inkább támogatnak benne, ha tehetik, el is jönnek a koncertjeinkre!)

A koncert előtti hét, így a költözés előkészítési munkálatai miatt gyilkos volt - munka szempontból. A hét elején még az E.Onnal bokszoltam, hogy legyen megfelelő áramellátás az új épületben, álló nap Veszprémben cikáztam, hogy minden a helyére kerüljön. Építőanyagok, hivatalos papírok, ÁNTSZ-engedély, ezernyi kérdés a kollégák részéről... Tartottam tőle, hogy nem fogok tudni agyban rendesen "ott lenni"... emiatt...

Végre péntek!
Már három nappal előtte összecsomagoltam minden cuccot, hogy ezzel ne kelljen foglalkozni, Laci jön értem 11-
re, gyors átöltözés, becuccolás otthon és GO!
Mmmmaarha messze van Tiszaújváros, laposra üljük a fenekünket a kocsiban, mire feltűnik a tábla a város szélén. 
(nameg a Tesco... :) )
Mi időben vagyunk, de a kecskeméti vonal kétségbeesve telefonál, hogy elkavarodtak valahol a nagy Alföldön, 
térképük nincs, lövésük nincs hol járnak.
Kunmadaras! Nem! Etyek! vagy Fegyvernek?! Mittomén!!!!
Jesszasz!
Drágáim! Csak annyit mondjatok meg, hol vagytok, onnan már elkalauzolunk ide Titeket!
Na, ők már viszont késésben vannak így...
Rövid szülői vizit után begurulunk a Jam Klubba, legalább mi ketten, a Fiaink még mindig küzdenek az elemekkel 
a prérin...
A technikus kicsit morcog is a késés miatt, de mivel régi jó ismerősöm, hamar megbocsát!
Én is nyugodtabb vagyok, mióta megláttam. "Vámo" jelenléte garancia rá, hogy technikailag kihozzuk a 
maximumot a helyből, a technikából. Köszönet érte! :-***
Végszóra begurul a Blonday kisbusza a három Kalandorral - vagy inkább Hőssel ( :) ), meg a cuccokkal.
Ujjongva örülünk neki mind az öten, hogy végre nem pinceklub jutott, földszinten lesz a buli!!!!!
Még nagyobb az öröm, amikor kiderül, a Testvéreim road-nak is kiválóak!
Szép szál, deli legény mindkettő, a Hammond pillanatok alatt bent találja mind a háromszáz kilóját!
Vera már a Klubban zizeg, ahogy belépek, a nyakamba kapom! :)
Hű, de jó, hogy itt van, legalább ezért nem aggódom! :)
Gyorsan összedugják az okosok a cuccokat és próba!
Verával kezdünk - The dreams lost on me.
Mmmm... szavakat sem találok... Amikor szóltam Verocsnak, hogy szeretnénk, ha játszana velünk, szinte az első kérdése volt:
Kotta?? Ja, az nincs! :) Ez egy ilyen műfaj, mi is mindent fül után tanulunk meg!
Én is klasszikus zenészként kezdtem és kottától függtem, tudom, mit érez! De azt is tudom, milyen lélekemelő és 
felszabadító volt, mikor ráéreztem az improvizáció ízére, szabadságára...  Ezt érzem most Verán! Kibújt a szög a zsákból, gyönyörű fuvaloszólamot rak spontán az énekre, a szólórésznél már egyenesen szárnyal! Nem lesz itt gond...
Rejtem a kis könnycseppeket, nanehogymár eddig tartsak csak ki, mi lesz itt még este?!
Bratyó is összedugdossa a gityót, a Srácok hangolnak a Maria-ra! Nekem nem meglepő, Lacinak igen: Bratyó 
csont nélkül hozza az alap gitárszólamot.
Hja, kérem, én éltem együtt vele több, mint húsz évet! Ha nem lenne biztos a dolgában, itt sem lenne!!! :)
A One way-nél Lacinak már fülig ér a szája, bika jól szól a dal a két gitárral!
Sajnos már nincs idő hazamenni vacsorázni, de Anyám egy angyal, perceken belül megérkezik két teletömött 
szatyorral!
Malacpöri, krumpli, csemege uborka, ilyen sincs túl sűrűn a Jam Klubban - feltételezem -, a zenekari asztalnál 
lapátolnak a Srácok - aztán megnyalják mind a húsz ujjukat! 

Vendégek még csak szórványosan, addig én átöltözöm, sminkelek, körbenézek a helyszínen.
Amikor beléptem a klubba, megkínáltak egy exkluzív, fehér Jam Klubos tangabugyival, amihez különös szokás 
kötődik:
Ha ebben jársz bulizni ide és kérésre kivillantod, hogy tényleg AZ van rajtad, akár welness-hétvégét is nyerhetsz! 
Van ám reklámérzék! :)
Ha már kaptam, én felveszem, ezen ne múljék! :D
Nagyobb szükségem lenne két nap pihenésre valami szaunás-dzsakuddzzis-ejtőzős-reformkajás szállodában, mint 
bárkinek a világtörténelemben! :)
Bugyi fent, smink, haj rendben, mehetünk! :)
( khm... bizonyíték - a bugyiról fotó is készült - mert Tóth Laci olyan marha szemfüles! :) Nem árulom el, hol, de 
fent van a neten! :-P )

Meglepve látom, hogy MINDEN asztalon kint van a foglalt tábla, még a kis könyöklőkön is!
Juhhhééé, kapd be, Murphy! :), egy félszemnek annyi, lesz itt vendég dögivel! :)
Érkeznek is szépen sorban, Iza, Mártiék, Halászi Tanár Úr, rokonok, ismerősök és ismeretlenek, akikről később 
kiderül, hogy mégiscsak ismerősök! :)
Kicsit csúsztatunk a kezdés időpontján, hagy teljen meg a klub! :)

Fél tíz, nem várunk tovább, színpadra Blonday! :)

Norbi intrójával kezdünk, most először!
Pár szóban bemutatkozom és rögtön belecsapunk a lecsóba, a Dreaminggel nyitjuk a koncertet! ( a felvétel már elérhető a youtube-on! :) )   www.youtube.com/watch
Jó a közönség, figyelnek, csillognak a szemek, de nagyon lusták, táncolni neadjisten! :) (vagy csak a Jam székei marha kényelmesek?! :D )
Mint mindig, a Dreaminget a Hanging on the telephone-nal kapcsolva játsszuk, mint Blondie-ék is anno, a 
koncertjeiken.
A hely akusztikája elég speciális, a színpadról leömlő hang fele részben falba ütközik, felerészben pedig 
továbbdübörög a pult irányába. Ezért nem lehet a keverőben az ének hangerejét a végletekig fokozni, mert gerjed.
Nálunk mindent a Hammond-orgonához kell állítani, maxon vagyok, ezért most nekem kell a hangerőt fokozni - a 
torkomban, nem támaszkodhatom a technikára. Így nehezebb, de most ez van! :)
A Nothing is real but the girl kitartott hangjait sokkal nehezebb így szépen hozni, mert alig hallom, mit énekelek, 
de megoldom! :) Norbi bika szólója feledteti velem, hogy mit kínlódtam még a dal elején! :D    www.youtube.com/watch
Gondolatban már az együttjátszást várom Verával, tudom, addig még jön egy Union City Blue, na meg egy Denis! 
:)
Meglep, hogy vannak a közönség soraiban olyanok, akik már ezeket a Blondie-dalokat is ismerik, örülök, hogy 
örömet okozhatok nekik!
Itt a pillanat... Verát szólítom színpadra, pár szóban elmondom "A Sztorit" a pálcikalábú kiccsajokról...
Király Laci lágy gitárszólammal vezeti fel a dalt, Verával egyszerre kezdünk...
Körülölelnek a finom szólamok, lágy dallamok, látom, érzem, ahogyan Vera oldódik a koncentrációból a zene 
hatására...
Kimondhatatlan érzés, mikor egy álom valóra válik. Sok régi emlék jön fel bennem, kis híján elérzékenyülök... de 
tartom magam. Gyönyörködöm Vera szólójában, ami még jobban sikerül, mint beállásnál. Ha így folytatja, átnyergel az improvizációs zenei világba! :)
Kitartok a végéig és titkolni sem próbálom a tiszta kis gyémántokat a szemem sarkában...
Örülök, tiszta szívemből! :)
Nem élvezhetem ki teljes mértékig a valóra vált álmot, mert itt áll a küszöbön a másik!
Bátyámat, Pólik Gyulát, a Bourbon Street (
www.bourbonstreet.hu) dobosát szólítom színpadra! Ennyi érzelem már kis híján sok nekem, a Maria-t dögösebbre veszem, mint valaha!
Alig merek a színpad bal oldala felé nézni, annyira megható számomra, hogy ott látom a Testvéremet Laci mellett, 
ahogy egymásra vigyorogva szinkronban "vakargatják a szárazfát" (by Apánk :) ).  www.youtube.com/watch
Könnyek kívánkoznak kifelé, de itt és most nem lehet!
Minden érzelmet beleviszek a dalba és alig várom, hogy kezdjük a One way-t!
A két dal között ennek a közönségnek is meglepetés a Pink Panther Theme! :)
A One way az egyik olyan dal, amelyik annyira kívánja a két gitárt, hogy azt el sem tudom mondani!
Most élvezkedhetek kedvemre, koncentrálnom szinte nem is kell, rutinból, szívemből szól ez a dal! 
Szólóénekesként is az egyik kedvenc dalom volt, közel tíz éve a repertoáromon van! Persze jobban szól élő zenekarral... :)
"Szokás szerint" felpörgetjük a végét, gyorsul a tempó, Bratyó meg nemhogy bírja, de úgy csillog a szeme közben, 
mint utóljára vagy huszonpár éve, amikor az autópályát bontogatta ki a karácsonyfa alatt! :)
A dalnak vége, Bratyó lemegy a színpadról és én kuka vagyok, meg sem tudom köszönni, hogy itt volt, mert tuti 
elbőgném magam... Ennyi megvalósult álom egy estére igenis sok egy szőke nőnek! 

I'm not livin' in a real world - ha dög, hát legyen dög! :) Élvezem, mint mindig, kicsit elrendezem az érzelmeimet a szólók alatt! :)
Három ilyen dal után muszáj szusszanni... ReneGod dalt játszunk, a névadót... Mint eddig mindenhol, itt is nagy 
sikere van, nem véletlenül. Különleges szerkezetű a dal, szép, szomorkás szólók, érdekes kiállások vannak benne. Érezni rajta némi népies behatást, ami a rockzenével keveredve igazi csemege! Mint máshol is eddig, itt is tetszik a közönségnek.  www.youtube.com/watch
NADE!
Blondie Tribute vagyunk, így visszakanyarodunk a legendás amerikai rockbanda dalaihoz.
A Sunday girl alatt meggyőződhetek róla, hogy valóban műértő közönséggel van dolgunk, ezt egyértelműen 
ismerik és további Blondie-dalcímeket kiabálnak be, amit még hallani szeretnének!
Ezután TUDOM, hogy a Rush is tetszést fog aratni, pedig még nem találkoztam olyan emberrel, aki tudta volna 
erről a dalról, hogy Blondie! :) A vokálgép is szépen dolgozik, magamra tercelek, ha már a Fiúk nem hajlandóak vokálozni (lehet, hogy jobb is! :D :D :D ).
Ez egy kicsit poposabb dal volt, de mi inkább visszakanyarodnánk a dögökhöz! Megint kakukktojás, újabb 
ReneGod nóta következik. A Lúzer az egyik legjobb dal a ReneGod : Jónak túl rossz lenni albumáról - hogy megőrizhesse ismeretlenségét, angolul éneklem. Fantasztikus billentyűsünk, Soós "Hammond" Norbi brillírozik különleges hangszerén...
A gitárszóló most is akkorát üt a dalban, hogy kis híján leszédülök a színpadról. Nemrég kaptam engedélyt a 
Srácoktól, hogy átírjam az ének-dallamvonalat - nekem kényelmesebbre, ezt itt ki is próbálhatom, óvatosan... :)
Fantasztikus a közönség, tapssal fogadják a hírt - ez nem Blondie-dal volt! :)
Megörvendeztetem őket az egyik legismertebb slágerrel - a Heart of glass-el!
A technika itt nem nekem kedvez, ezt a dalt nem lehet "tolni". Néhol nem is hallom tökéletesen, mit énekelek, de 
volt már ilyen, megoldom... :)
A végén bemutatom a csapatot és nagyszerű közönségünk mindenkinek megadja a tiszteletet, a maguk módján 
köszönik meg a koncertet - a végeredmény: vörösre tapsolt tenyerek, igénybe vett hangszálak... :)
Kis poén a végére - Born to be wild, mert tényleg vadnak születtem (Anyám szerint csak lököttnek! :D )!

Lezárjuk a dalt - so Deep, pár ember a közönség soraiból kétségbeesve üvölti : Call me!
Hhahhh, nanemgondoltátok, ugye, hogy kihagyom a kedvencemet??!!! :)
A Call me szintén "rutinból" szól... minden hangját szeretem ennek a dalnak. Átadom magam a zenei élvezetnek, 
a tuti sikernek, amire ez a dal minden alkalommal ítélve van. Elrendeltetett. :)

Zárjuk a koncertet az Accident never happen című dallal, amit csak pár hete tűztünk műsorra.
Én első perctől szeretem! :) Tetszik a kezdő taktusoknál, ahogy Csapó Laci kávázik, varrógépre emlékeztet! :)
Lehet benne játszani, hajlítgatni a dallamot, kényelmesen énekelhető és a szövege is tökély. :)
A közönségnek is tetszik! :)
Kölcsönös az érzés, mi is szeretjük őket, ezért a végére igazi zenei csemegét tartogatunk.
Tina Turner Proud Mary című dalát kicsit több, mint húsz percig játsszuk, de állítom, nem unja senki!
A Fiúk dögöket szólóznak benne, dől a Hammond többször is, Laci kiéli magát a gitáron...
Zenekarvezetőként ő is az utolsó dalokban tudja igazán lazára venni a stílust. Ekkor már túl vagyunk a koncert 
nagy részén, nagy gond már nem lehet, jöhet az élvezet!
Hát jön is, majdnem leugrálom magam a színpadról.
Hja, a tűsarkú csiziket nem erre tervezték - viszont marha jól néznek ki, én meg csizmamán vagyok! :)

Nem volt még koncert, ami után ennyi elismerést, kedves szót, visszajelzést kaptunk volna.
Nagyon jól esett, a Jam Klub tulajdonosának is nagyon tetszett a koncert, már szervezik is Lacival a következő 
bulit!
Az biztos, hogy:
1. a Bourbon Street, mint komplett zenekar színpadra áll velünk majd akkor (megígérték! :) )
2. a technika színvonalán is igyekszünk tovább emelni
3. hozunk új dalokat ennek a nagyszerű közönségnek
4. ismét Jam Klubos bugyi lesz rajtam, ki tudja, mikor érik be az a wellness-hétvége! :D :-P
5. legalább olyan szeretettel jövünk majd, mint most!

Berámolunk a buszba és hazagurulunk - hozzánk, most csak 5 percbe telik az út...
Körbeüljük a konyhaasztalt, mennek a sztorik, poénok röpködnek, a felfokozott hangulat szépen lassan kezd el 
ereszkedni.
Egy óra múlva szegény agyonhajszolt billentyűsünk már csak kornyadozik az asztalnál, kis híján elalszik ülve! :)
Ő bontja az asztalt, nem is baj, mi képesek lennénk még 12 órát dumálni... :)
Felfrissülünk kissé, majd dőlés az ágyba - a "saját" szobámban...
Akárhol is laktam eddig, akármilyen szép is volt az "otthonom", otthon, mármint Anyuéknál-otthon aludni mindig 
más - be kell valljam, mindig jobb!

Már megint vigyorogva alszom el, príma esténk volt, elégedett vagyok...
Az Öcsém kamerázott a koncert alatt (köszönet érte név szerint - Pólik Szabolcsnak! :-******), így azt is tudom, 
hogy a technikai akadályok legyűrését követően a youtube-on is visszanézhetjük majd, milyen volt az első Blonday-koncert - Otthon...  

 

 

2009. december 29. Tribute-fesztivál, Menta Terasz, Budapest

Huhhh... Már hetek óra érlelem magamban ezt a sztorit, mert ahhoz, hogy leírjam, hogyan kerültem három vadonatúj pasival és egy régivel dec. 29-én a Menta Terasz színpadára, le kell írjam az előzményeket is. Ez nem annyira egyszerű, de megpróbálok érthetően fogalmazni.

Az elején kezdem.

Az "ős-Blonday"-hez én tavaly májusban csatlakoztam, akkor ők már jó fél éve együtt játszottak, énekes nélkül. Minden szép volt és jó, voltak próbák, koncertek, de őszre kifújt... Nem volt már benne az a lendület, ahogyan kezdtük, ezért oszlásnak indultunk ( :) ).

Én személy szerint nem szerettem volna hagyni a Blondie Tribute-öt, mint ötletet, mert úgy éreztem, ez marhára személyre szabott nekem, mint énekesnek és szerintem van benne ráció.

Megkérdeztem Király Lacit, neki lenne e kedve tovább vinni ezt a vonalat? Azt mondta, hogy ha van koncert, akkor ő jön! :)

Véletlenek nincsenek, pár nap múlva megkeresett a Joyride (Roxette Tribute) zenekarvezetője, Keleti Gábor, hogy szerveznek egy Tribute Fesztivált - egy Előszilveszteri bulit a Menta Teraszon, több zenekarral és számítanának a Blonday-re!

Nosza! Riasztottam Lacit, hogy ha buli kellett, az VAN! :)

Hogy mi a gond??? Hát az, hogy billentyűsünk, basszerünk, meg dobosunk, hát egyenlőre az NINCS! :)

Az "apró" hiányosságok ellenére nem csüggedtünk... Elkezdtünk zenészeket felhajtani, akik röpke 6 hét alatt képesek lesznek felkészülni egy ilyen űber koncertre, színvonalasan!

Ez tipikusan a nagy fa, meg a fejsze esete volt... Eltelt egy hét és már azon gondolkodtunk, hogy lehet, egyszerűbb lenne még 8 kezet, meg pár lábat növeszteni és eljátszani ketten a komplett műsort, mert a zenészkeresés nem volt túl sikeres projekt...

Ekkor jutott eszébe a Lacinak (! Miért nem hamarabb!!! :) ) a mentő ötlet, hogy megkérdezi a régi zenekarának - a ReneGodnak egykori tagjait, lenne-e kedvük velünk zenélni? Ha csak ezt az egy koncertet megcsináljuk, már tettünk valamit, utána meg úgyis látni fogjuk, megy-e tovább együtt, vagy kuka a Blondie-projekt?! Következő hétre lebeszéltünk az "új" Fiúkkal egy "próba"-próbát. A kicsi-pici-egészen miniatűr probléma csak annyi, hogy ők 200 km-el arrébb laknak, Kecskeméten és környékén! Nadehát, Fanatikusoknak ez csak mosolyognivaló apró nüansz! Király Laci röhögve levezet ennyit és én sem parázom, ha korán kell kelni... Megoldjuk. :)

Emellett zenei szempontból is kockázatos volt a "kísérlet", merthogy a ReneGod igazi hard rock banda volt anno, igazi fenegyerekekkel! Én komolyan mondom, féltem, hogy egy-két limonádé-Blondie-dalnál eldobják a hangszert...,

Kellemesen csalódtam! :) Meglepő módon tetszett nekik a Blondie és nagyon könnyen felvették a ritmust, pillanatok alatt átlátták a dalok szerkezetét! Hazafelé annyira vigyorogtam, hogy kis híján körberöhögtem a fejemet!

Örültem, mert úgy éreztem, sínen vagyunk!!! Ezekkel a Fiúkkal röhögve megcsináljuk a Mentás bulit és ha ráharapnak, akkor az Új-Blonday, az egyetlen Blondie Tribute giga-nagy erőkkel elindul a nagy bulik, élvezetes koncertek, hatalmas mulatságok irányába! :)

Ezerrel gyakoroltam, ismételtem, finomítottam a dalokat.

Már csak 4 hét... :)

Szerda délután volt. Király Laci kissé ijedten hívott fel, hogy csináljak valamit, mert komoly fájdalmakkal küszködik otthonában! Szerinte vesekő, volt már neki ilyen, de az EKKORA fájdalom, az eddig még sosem volt...

Miiii???? Most???? Nemáááár!!!! Atyavilág!

No para, nincs mese, orvoskézre kell adni, bármennyire is tiltakozik! Az a legegyszerűbb megoldás! Ügyelet? Azt inkább ne, mégiscsak kedvelem az ipsét! Mentők! Pár perc múlva már nem kellett könyörögni, hogy hívja a mentőt... Bevitték. Estére utánagurultam. Diagnózis? Talán vesekő...

Gyógymód? Ja, az nincs. Ugráljon a lépcsőn, majd akkor elmozdul... Pfffff.... Nem akarom ragozni, egy hét után térden csúszva könyörögtem a másik kórház főorvosának, szabadítsa ki szeretett gitárosunkat a mengelék karmai közül! Nekünk gitáros kell, dec. 29-re!!! Ja, én személy szerint még "külön" is jeget izzadtam miatta... csak úgy, "önszorgalomból"...

Végre egy csodás nap, átszállítják a másik kórházba, most már csak történik valami!!!

Hát persze. :) Másnap CT, aztán műtét, mert a veseműködés már kis híján leállt. A kő a megtört vesevezetékben volt elakadva... No comment.

Mindezt két olyan hét után, mely során ingáztam otthonaink között (40 km), naponta kétszer, mert az állatkákat mindketten nagyon szeretjük, ellátásukról gondoskodni köll! :)

Műtét utáni napok történéseiből próbáltam leszűrni, lesz e koncert 29-én...?! Háááát, nem ittam volna rá mérget. Laci veséjét egy műanyag csővel támogatták meg, minden kis mozgásra kellemetlen tünetekkel reagál... Gyenge mint a harmat, lepakolt vagy 6 kilót a kevésből, az őszi légy hozzá képest fitnesszőrült! Hogy mi lesz ebből???

Maradt még három hétvége, amikor próbálni tudunk....

Nagy kérdés... : Hagyjuk a fenébe, vagy pedig ne adjuk fel harc nélkül és lépjünk fel, ahogyan sikerül ennyi próba után???

Hát ennél a pontnál lettem totál biztos benne, hogy a megfelelő emberekkel hozott össze a sors...

Mert nem adtuk fel! Senkinek eszébe nem jutott, hogy ne lépjünk fel ezen a koncerten! Laci ülve gitározott a próbákon, pihent, amennyit csak tudott, én vezettem Kecskemétre és tömtem bele a tápláló kajákat, hogy megerősödjön...

Három próba, rengeteg izgalom, még több munka, le sem lehet írni... Karácsonykor kicsi szusszanás, de utána gőzerővel munka tovább! Két ünnep között más hanyatt fekve heverészik a bejglis-tállal a hasán, mi ehelyett mínusz 20 fokban egy utolsó próbára gurulunk Kecskemétre.

(Kapd be, Murphy, ahányszor elindultunk, akkor jött a mínusz húsz, meg a méteres hó - mostanában (április) már unalmasak az útjaink!!!! :) )

Eljött a nagy nap... Minden új, az agyam pörög, ennyire izgatott talán még sosem voltam.

Debütál az új-Blonday!!!

Sokan voltak kíváncsiak rá, mit sikerült ebből a felállásból kihozni, többek között a Főnököm is, aki családjával és barátaival tiszteletét tette a koncerten. Jól esett, kösz János, Ildi, Balázsok, Brigi és Többiek! :)

Négy zenekar lépett fel aznap este, de én már a ReTurner műsora alatt is marhára be voltam sózva! :) Joyride-ékkal még együtt is játszottunk - legalább láttam saját szememmel, hogy Laci tényleg talpon marad gitárral a kezében! :) A Room Service műsora alatt már azért voltam feltűnően izgatott, mert az eredeti 11 órás kezdő időpont végleg a kútba esni látszott! A vendégeink elsősorban miattunk jöttek el, éjfél után már majdnem aludtak a hátsó sorokban, volt akinek el is kellett mennie a másnapi meló miatt... Én sem voltam már az az űberfitt...

Végre beállás, a hangmérnök srác még cakkozza egy kicsit az idegeimet a decibell-mérővel, nem mondom, de kedvem támadna lenyeletni vele... :)

Negyed 2-kor végre kezdhetünk!!! Nem részletezem végig a műsort, nehéz is lenne így négy hónap után tökéletesen felidézni.. Én nagyon jól éreztem magam, egy giga méretű kő esett le a szívemről... Keleti Gábor beszállt egy dalba, a Joyride gitárosa, Tomi pedig egy másikba! :) Kellett is ez nekem! :) Örömzene, levezetésként... :)

Nem volt tökéletes a koncert, de ilyen előzmények után én azt gondolom, hogy mégis nagy dolog volt, amit ott, 29-én -->illetve 30-án hajnalban letettünk az asztalra...

Debütált az új Blonday és ezzel egyidőben, úgy érzem, megszületett A Csapat...

Az a Csapat, akikkel azóta már több fantasztikus koncerten és egy stúdiófelvételen túl vagyunk, akikkel mindig jó hangulatban, hasznosan, dolgosan teltek a próbáink, akikkel már annyit röhögtem eddig, hogy másnak egy életre is elég lenne, akikkel már sok víz lefolyt a hátunkon és akiket azóta már a barátaimnak is tartok...

Nem kérdés már a kérdés: Lesz tovább, vagy csak egy estére állt össze ez a formáció?

A történet további része már ismert... :)

VAN Blonday! :)

 

Jön, jön, JÖN! - A Tiszaújvárosi koncertbeszámoló!! Holnap.... :)

 

2010. március 15. Old Man's Pub, Budapest 
Nem hazudok, ha azt írom, talán ezt a koncertet vártuk eddig a legjobban.
AZ Old Man's Pub - tele zenészrelikviákkal, műértő közönséggel, szuper koncertekkel nap, mint nap! És bemutatkozhatunk a közönségnek mi is! Iggggeeeen! :)
Két nappal a Soho Londonos koncert után még javában benne volt a boogie a lábunkban, szívünkben. Épp, hogy sikerült magunkat kialudni, már indultunk is a következő koncertre, kívánom ezt az érzést minden zenésznek! :)
Persze az ideút most sem volt zökkenőmentes!
Vasárnap hajnalban értünk haza a Soho-s buli után, délután elkezdtük kipakolni az autóból a felszereléseket. Egyszer csak Lac megszólal: - Nincs meg a pedálom... Bakker. Hol láttad utóljára? A Soho-ban a színpadon, még pakolás közben. Onnan a könyöklő alá kerültek a cuccok, ahol én vigyáztam rá személyesen, amíg a fiúk pakoltak, onnan nem tűnhetett el! Gyors telefon Joyride-éknak, nem e ők rakták el, bárha... Hát nem. Ők szervezték a koncertet, ezért gyors telefonszám küldözgetést követően már a Soho tulajával beszélek. Ő nem tudja, mert nem volt jelen külföldi útja miatt, de nagyon segítőkész! Egy órán belül hív telefonon, hogy megvan a pedál, a színpadról a technikus pakolta el, mert ott maradt. Huhhhhh... Tízmázsás kő gurult le a szívemről. Egyrészt, mert nem nagyon tudtunk volna leakasztani a hétfői koncertig egy gitárpedált, másrészt az értéke sem elhanyagolható, ha esetleg ellopták és pótolnunk kellene.
Fellélegeztünk... Király Lacival megígértetem, hogy mostantól check-listával közlekedik, mert az előző koncerten a ruhazsákját hagyta ott, ugyanígy. (és én vagyok szőke... :-P) Egyszer a fejét hagyja el valahol... :)
Hétfőn szép, napsütéses tavaszban indultunk el - időben persze, hogy odaérjünk a Sohoba az elcsavargott pedálért, aztán Go, Old Man's!
Egy kicsit aggódtunk a Nemzeti Ünnep miatti rendezvények, útlezárások miatt. Mint utóbb kiderült, nem is véletlenül, mert az Erzsébet híd helyett az Árpád hídon tudtunk csak átjutni. A megbeszélt időpontra sikerült azért így is odaérni, pedál nálunk, most már gond nem lehet.
DEHOGYNEM! :D
Már induláskor is éreztem, hogy nincs teljesen rendben minden a fejemben és nem az agyi kapacitásra gondolok... :) Enyhe zsibbadás az arcom jobb felén, miután rágózni próbálok, kiderül, a furcsa fájdalom-zsibbadás az egyik rágófogamtól indul ki, ráharapni nem tudok. Mire az Old Man's-be érünk, kicsit csillagokat látok, de bőszen titkolom, nehogy izguljanak miattam a Fiúk! :)
Persze kiszúrják, szinte azonnal... Pasik. Szemfülesek.
Semmi gond, énekelni tudok így is, bár kicsit osztja a figyelmemet a fájdalom.
Fél óra, beállás, aztán már simán megdumálnak, hogy gyógyszeresen orvosoljuk a problémát.
Bár alaphelyzetben nincs az a pénz, amiért gyógyszert vennék be, most hagyom magam megfűzni. Jól viselem a fájdalmat, de nem szeretnék emiatt semmilyen veszteséget ezen a fontos koncerten.
Mire kezdünk, már el is felejtem, hogy fájt! :)
Beállásnál nem hiszek a fülemnek...
!!!Nem hogy nincs hangerőkorlát, de kétszer szól rá a technikus a Király Lacira, hogy tekerjen még a hangerőn!!! Ilyen nincs! Ez egy zenészparadicsom! :) A technikus kérdésemre megosztja velem a titkot: Nekik az a jó, ha a zenész is élvezi azt, amit csinál! Szerinte a cirkuszban sem o.k. az a bohóc, amelyik sírva játszik... És rockzenét nem lehet szőrén-szálán játszani.
Milyen igaza van... :D
Vigyorgok magamban, na kaptok Ti mindjárt RockAndRollt! :)
Szépen gyűlik a közönség, a csapat készülődik, öltözködik, a Srácok sminkelnek :), én még kicsit körbenézek a pubban. Nem győzöm tátani a számat a sok relikvia láttán... Mindent látni akarok, a Fiúkról kis híján elfeledkezem, elvarázsoltan lépkedek egyik tárlótól a másikig! "Ízirájder Öcsém" Babettája főhelyen kiállítva és igen kedvemre való a márványtábla is, a gyertyákkal - azokért a szesztestvéreinkért, akik már nem lehetnek velünk.
A Fiúk nem élhetnek nélkülem, begyűjtenek, mielőtt elkeverednék. Azt mondják, kezdünk! :)
Két körös lesz a buli, az elsőt még fehérben kezdem.
Már a kezdődal, a Dreaming is sikert arat! Meglepetten konstatálom, hogy ismerik a dalt!
Hűűű, ilyet még nem tapasztaltam. Ismertebb Blondie-daloknál már csillognak a szemek általában, de hogy már a kezdőnél...!
Ettől a ténytől még inkább bepörgünk, szünet nélkül csúszunk át a következő dalba, a Hanging on the telephone már csövön szól!
A hangulat nagyszerű, a Fiúk is vigyorogva játszanak... A Nothing is real but the girl kitartott hangjai sem okoznak ma problémát, a lelkesedés jót tesz nekem, jól akarok énekelni ennek a nagyszerű közönségnek, a figyelmem koncentrált, most pont ez kell!
A dal és Norbi igazi, ízes Hammond-szólója szép sikert arat!
Tutira veszem, hogy a közönségből többen látták a Union city blue-t, mert vigyorognak, amikor játsszuk!
Igazi élmény itt koncertet adni, a közönség folyamatos mozgásban van, akkor is, ha nem táncolnak. Mind az asztaloknál ülők, mind a pultot támasztók lába mozog a ritmusra, bólogatnak a fejek, egy-két ember még együtt is dúdol velem, szerintem még a szöveget is fújja.
Ugrik a macska a vízbe, az egyetlen lírai dal következik - The dreams lost on me.
A hely speciális, nem minden asztaltól látható a színpad.
Erre a dalra előbukkannak eddig takarásban lévő arcok is, párok szivárognak elő és láthatóan tetszik nekik, amit hallanak. Ennek őszintén örülök... :)
Annak meg még inkább, hogy tudom, a koncertet élőben online követi a családom, ez Old Man's specialitás! Én is néztem már így koncertet és egyértelműen élvezhető volt!
A következő dal felkonferálásakor már biztos vagyok benne, hogy nagy sikere lesz. A Blondie egyik legismertebb és legdögösebb dala, a Maria következik. Már a kezdő taktusoknál tapsolnak, a refrént tucatnyian együtt éneklik velem - én is szárnyalok, a tetszés inspirál...
Ha az Urak kaptak egy Mariát, akkor a Hölgyek kapnak egy Denis-t! :)
A habkönnyű stílusú dal alatt tudok szusszanni egy picit.
A blokkot az új dallal, az Accidents never happen-el zárjuk, Király Laci csövön nyomja a szólót a végén, igazi párbajt vívnak a Hammond-szekcióval, igaz örömömre.
A szünetben már gratulálnak páran, ez őszintén nagyon jól esik! Nincs sok idő, átkapom a marabu-tollas felsőmet, amely igazán illik a hely hangulatához és már loholok is vissza a színpadra...
A második blokkot a Sunday girl nyitja, a dal végén sikerül bevonni a közönséget a "Hurry up"-ba és a zárótaktust követő kis meglepetés-swing-betét is tetszést arat!
Itt az ideje, hogy begyújtsuk a ratékákat, a One way or another-t trükkösen most is a Pink Panther motívumával vezetjük be. A hangulat egy pillanat alatt felforrósodik, kajálják a dögöt rendesen, ez minket is inspirál, lendületünk pedig tovább fokozza a közönség tetszését. A folyamat öngerjesztő...
A Livin' in a real world a maga punkrockos jellegével sikerre van ítélve ebben a közegben. Életben nem élveztem még ennyire ezt a dalt!
Merész volt ezután bevállalni a Rush-t, de megtettük. Ezt a Blondie-dalt még én sem ismertem, stílusát tekintve pedig nem lehet egy utcában sem emlegetni a "dögökkel". De a hangulata különleges, a pedállal magamra tudok terc-vokálozni, így a hangzás is érdekesebb! Nem mondom, hogy nem aratott tetszést, de egyértelmű volt, ez a közönség a keménységre bukik. Na akkor legyen!
A zenekar vezetője merész lépéssel műsorra dobja a dalt, amivel beálltunk, a ReneGod zenekar Lúzer című számát kezdjük, visszakanyarodva a "rockhoz-döghöz".
Nem egyszerű számomra a dal, mert eredetileg férfihangra íródott, de megoldom, annál is inkább, mert az egyik kedvenc dalomról van szó, másrészt az egykori, szép sikereket aratott ReneGod zenekar 4/5-öd része itt nyomja velem a színpadon!
A közönségnek nagyon tetszik a dal, bár az első pár ütemben nem tudják hová tenni, kicsit gyanakvónak tűnnek - talán ez nem is Blondie?! Hát nem az, de fél perc után ez már senkit nem zavar. Bika a Hammond-szóló, az azt követő gitárszóló még bikább, a Fiúk élvezik a játékot, nekik aztán sosem kell kétszer mondani, hogy nyomjunk egy kis ReneGod-ot! :) Szívből jön...
A leütés után elárulom, hogy nem Blondie-dal szólt, a közönség mosolyogva tapsol...
Szeretném őket megörvendeztetni, elkezdjük a Heart of glass-t.
Nagy sikert arat a dal, mi is szeretjük, a végére hagyjuk a poénokat, becsúszik egy kis Born to be wild, aztán büszkén mutatom be a csapatomat.
Záró Blondie-dalnak a Call me-t hagytuk, mint rendesen... :)
Ez az a dal, amelyik minden alkalommal más élményt nyújt nekem és minden alkalommal élvezem, minden hangját, minden taktusát!
A közönség is csípi, nem akarnak elengedni... :)
A hangerőkorlát hiányának "ára" - időkorlát, pontosan 11 óráig játszhatunk, van még pár perc, ne hagyjuk kihasználatlanul!
Megörvendeztetjük a közönséget Tina Turner: Proud Mary című dalával. Ismerik és szeretik is! :)
Pontban 11-kor leütjük a dalt, megköszönjük a figyelmet és levonulunk a színpadról.
Úgy érzem magam, mint egy komolyabb fitnessz-óra után, a bugyimból csavarni lehetne a vizet, pihegek, de boldogan... :)
Rengetegen gratulálnak, szóba elegyedünk a közönséggel, mindenkit megtalál valaki... Norbink élénken kommunikál egy színes bőrű sráccal, én is melléjük keveredem, kiderül, Richarddal elég sok közös vonásunk van, pár perc alatt régi ismerősnek érzem...
Beszélgetésünket látva több angol anyanyelvű fiatal érkezik, egyik-másik autogramot kér, kissé zavartan firkálom a nevem a sapkára.
Az öltözőben felfrissülünk kissé és visszamegyünk pakolni.
A Hammondot most mintha kevésbé szidnánk, mint egyébként, megszolgálta a kínlódást, amellyel a Srácok leküzdötték a lépcsőn. Most, felfelé még kutyább mutatvány, de megoldják.
Minden cucc az autókban, mehetünk vacsizni!
Kiváltságos vagyok, szuper finom vega-pizzát kapok, de úgy ki vagyunk dögölve, hogy egyikünk sem bírja megenni a részét... :)
Emelem poharam a hátam mögött kiállított Ízirájder-Babettára, aztán lassan asztalt bontunk, hosszú az út hazafelé.
Kilépve az Old Man's ajtaján derült égből - hózápor!!! Nem hiszünk a szemünknek, már összefüggő hóréteg borítja az utcát, március 16-án! Nincs mit tenni, elindulunk.
Nem megyünk sokat, két utcával arrébb lemeszelnek minket. :)
Az autóból kiszállva a rend őrei gyanakodva méregetnek minket. Ennyire randák lennénk, vagyok csak a marabutollas felsőm hat szokatlanul az éji utcán, nem tudom, de miután kimondjuk a varázsszót: Zenekar, az Old Man's-ben voltunk játszani, mosolyogva utunkra bocsátanak! :)
Az autópálya kivezető szakaszán 40-el tudunk haladni, így is riszál az autó. Ha ez így lesz hazáig, világosban érünk haza!
Kb. Fehérvár magasságában elmarad a hó, utána már nyoma nincs, legalábbis Laci így meséli, mikor a ház előtt kiszállunk az autóból... Nincsenek konkrét emlékeim, a hazafelé vezető úton egészen egyszerűen képtelen voltam nyitva tartani a szemem.
Szerencsére nem kell kipakolni, egy igazi zombi mászik el az ágyig helyettem, még a fogmosás és a sminklemoss is kínszenvedést okoz. Hát még a tudat, hogy kb. 3 órát alhatok, utána mehetek dolgozni! :)
Boldog mosollyal az arcomon alszom el - úgy érzem, méltóképpen bemutatkoztunk a legendás Old Man's nagyszerű közönségének...  Köszönjük!!!


2010. március 13. SOHO London, Budapest


A tavaszi kis "koncertturné" első állomása. :)
Annyira vártuk már, hogy másról már szinte nem is tudtunk beszélni az utóbbi hetekben.
A próbák nagyszerű hangulatban teltek, mindenki a maga módján készülődött a bulikra.
Azért némi izgalom is került a készülődésbe, nehogy már unatkozzunk! :)
Pár nappal a Soho-koncert előtt hívott minket a Norbi, nagyszerű billentyűsünk, hogy elromlott a kisbusz, amivel a banda kecskeméti része utazgatni szokott.
Paff...., most mi lesz?
Lázas szervezkedés vette kezdetét - utánfutót béreljünk, vagy próbáljunk meg kölcsönkocsit keríteni? Na de 5-6 koncertünk lesz egyhuzamban, minden hétvégét meg kell oldani!
Végül mentő ötlete támadt a zenekar egyik tagjának. Surprise!
Elmondása szerint már úgyis tervezte, hogy vesz egy kisbuszt, mert nyáron, ha minden jól megy, már külföldre megyünk, miért ne tenné meg most?
Ja, tulajdonképpen már ki is nézte! :)
Nosza! Épp Pesten jártunk, énekóra előtt volt még annyi időnk a Király Lacival, hogy beugorjunk megnézni a kis drágát!
Megvizsgáltatott és megfelelőnek találtatott!
Pénteken délutánra már "hivatalosan" is új taggal bővült a csapat, megszületett a zenekari buszunk! Éljen soká! Nem RollsRoyce, nem Cadilac, de a céljainknak pont megfelel, szombaton fel is avattuk! A Soho-koncertre már ő hozta egyik legfontosabb "kellékünket", a Hammondot és TÚLÉLTE! :D
El kell, hogy áruljam, nagy kő esett le a szívemről ezzel a kanyarral, egy gonddal kevesebb, felszabadultabban tudtam örülni az előttünk álló hosszú hétvégének, a két koncertnek!
Pénteken délután még némi logisztika, kutyák, macskák, gyerekek, otthonok, felszerelések, fellépőruhák, tatyók, kellékek - mindenki rendben és már el is jött a szombat!
Az én életmódommal nem egyszerű megoldani, hogy egy napba minden beleférjen, de most - kivételesen - szinte óramű-pontossággal követték egymást az események, hála a Banda fejének, aki nagy segítségemre volt abban, hogy délután kettőkor ne egy szál bugyiban szaladgáljak, félig sminkelve, áriázva, hogy nem találom a mikrofonkábelemet! Egy..., egyetlenegy apróságot hagytam ki a cuccok közül, amire szükségem lett volna - a hajszárítót...
Egy nő hajszárító nélkül?! :) Katasztrófa!
De azt mondom, minden koncert előtt ennyi legyen a legnagyobb problémám, feltételezem, hogy Debbie Harry anno nemhogy hajszárítót, de még fésűt sem nagyon látott a koncertjeik előtt, legalábbis a fotók, videófelvételek alapján erre következtetek! Jól állt neki, én is jó leszek így! :)
Hallgatva hangom karbantartójára, végiglazítottam, énekelgettem a pestig tartó utat és el kell mondjam, igaza volt - sokkal könnyebb dolgom volt a színpadon, még akkor is, ha órák teltek el a beéneklés és a koncert között. Ok, belátom, ez egy olyan pont, amit nem szabad ellustálkodni.
Időre megérkeztünk a Sohoba, pár perc fagyoskodás után már cuccolhattunk is le a csigalépcsőn! Aki cipelt már 250 kilós Hammond-orgonát, az ismeri az érzést, aki nem, annak elmondom: Életemben nem örültem még ennyire annak, hogy kislánynak születtem és megmaradnak nekem pakolásnál a kisebb cuccok, gitárok, pedálok, kábeleket rejtő tatyók! :D
Szegény Fiúk..., együttérzek velük ilyenkor, de szent ígéretet tettem, ha a Hammond miatt lerokkannának idő előtt, eltologatom őket életük alkonyán... :)
A hely kifogástalan, a színpad bár nem pályaudvar méretű, de jó az elhelyezése. Egyedül a dobosunk panaszkodik, hogy nem fér el, de pár poént követően - miszerint kinyithatja a mögötte lévő falon elhelyezett piros, angol stílusú telefonfülke ajtaját és onnan is játszhat - már csak vigyorogva dohog magában.
Beállásnál eljátszunk egy Bon Jovi dalt Keleti Gáborral, jól szólunk együtt, a hangzás príma!
Kis csúszást követően egy meglepetés produkció melegít előttünk: a Csendülő Borzok játszanak Kispál nótákat és őszinte örömömre szolgál, hogy tiszta hangokat és igényes gitármunkát hallok tőlük. Kedvemre való a tevékenységük, de pár dal utána átadják a terepet a Blonday-nek.
Végre kezdünk!
"Megszokott módon" a Dreaminggel nyitjuk a koncertet, a hangosítás profi, mindent tökéletesen hallok a kontrollban és a Joyride tagjainak reakciói alapján tudom, hogy kifelé is jól szólunk! Szünet nélkül csapunk a Hanging on the telephone-ba, egyik kedvenc dalom, itt is élvezem minden másodpercét! Nagy levegő, kitartott hangok, már szól is a Nothing is real but the girl, Norbi újfent brillírozik nagyszerű hangszerén a szólónál! Kis szusszanás, filmzenét konferálok - Union City Blue és még mindig ég a képemről a bőr, hogy nem láttam a filmet, amiből a dal származik, pedig maga Debbie is játszott benne! Ígérem, pótolom, ahogyan lehet! :)
Őszintén és tiszta szívből örülök az egyetlen lírai dalnak, s bár nem egy boldog, szerelmes hangulatú dalról van szó, mégis élvezettel éneklem a The dreams lost on me-t, amiben a Joyride frontembere, Keleti Gábor "imitálja" a mandolin-szólót - akusztikus gitárral. Nagyszerűen csinálja, mint decemberben a Menta Teraszon, köszönet érte! Ha már Gábor színpadon van, nem is engedjük el - a Blonday amúgy is különös szeretettel viseltetik a társzenészek iránt - színpadra szólítjuk a Joyride gitárosát - Tomit is! Bika jól szól a Maria két gitárral én pedig élvezem a duettet Gáborral! Nyúlfarknyi szünet és Bozsik Charlie a Pink Panther jól ismert témáját hozza hangszerén, poénos kezdeteként a One way or anothernek. Tomit nem engedtük lelépni Maria után, így még dögösebben szól ez az amúgy is nagyszerű dal!
Ha lúd, legyen kövér, szokták mondani, dobunk még a tűzre a Livin' in a real world-del. A dal elején érdekes párbajnak lehettünk tanúi - még nekem is meglepetés volt - Király Laci és Hammond Norbi kardozott egy kicsit a hangokkal, őszinte örömünkre. Norbink hozza a formáját, szólóinak lendülete magával ragad.
A húzós dalok után muszáj pihennünk egy kicsit, meg is tesszük a Sunday girl-el. Időszűke miatt lehagyjuk a swing betétet a végéről, továbblépünk a Heart of glass-re. Igazi, műértő közönséggel van dolgunk, erre a dalra kivétel nélkül mindenki felkapja a fejét és együtt énekel velem. Új dalt is hoztunk - ne legyünk kiszámíthatóak - az Accident never happen elnyeri a közönség tetszését és Király Laci veszett jót szólózik a dal végén!
Lassan a végére érünk a shownak, elhelyezzük a torta tetején a meggyet a Call me-vel! Sosem szól ez a dal kétszer ugyanúgy, de mindig magasra emeli a szívemet, egy éve nem unom meg és még minimum ezerszer énekelném!
Búcsúzóul és köszönetképpen a Joyride Band-nek, eljátsszuk a pár éve szép sikereket elért ReneGod zenekar névadó, halványan népies elemekkel tarkított, nagyszerű dalát. Hogy miért pont tőlük és miért pont ezt? Ez már egy másik történet, de ígérem, egyszer ezt is megírom. :)
A műsort követően gyors átcuccolás, helyet csinálunk a Hammond eltávolításával Joyride-éknak és már semmi más dolgunk nincs, mint végigélvezni nagyszerű műsorukat, velük énekelni a Roxette slágereit és pirosra tapsolni a tenyerünket. A hangulat nagyszerű, elégedetten távozunk a helyszínről az éjszaka közepén!
Köszönet még egyszer a Joyride Band-nek a meghívásért, ezen felül Keleti Gábornak és Győri Tamásnak a közreműködésért!

 

A mappában található képek előnézete Backstage

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

@CITROMAIL.HU

(Név Sylvike , 2016.02.20 14:37)

És. Kik. A. Te. Legjobb. Barátnődid. Szoktál. Bulizni. Mikor. Olyan. Bulizós. Kedved. Van. Jázmin. Én. Is. Szeretem a. Bulikat. Csak. A . magyar. Rockot. És. A. Popot. Szeretem. A. Legjobban. De. A. Legjobban. Még. A. Amerikai. Vadoc. Rock. Női. Énekesnőjet. Is. Szeretem. Az. Az. A. P! Nket. Mivel. Hogy. Ő. A... Legjobb. És. A. Legkedvenc. Énekesnőm. De. Én. El. Titkolom.

@CITROMAIL.HU

(Név Sylvike , 2016.02.20 14:31)

Sya. Jázmin. Én. Sylvike. Vagyok. És. Szeretnénk. A. Legjobb. Barátnőd. Lenni.

@CITROMAIL.HU

(Név Sylvike , 2016.02.20 14:30)

Sya. Jázmin. Én. Sylvike. Vagyok. És. Szeretnénk. A. Legjobb. Barátnőd. Lenni.